A büdös krém

2023-06-30

A bőrproblémák néha maguktól is megszűnnek, de néha (sajnos) nagyon ragaszkodnak hozzánk, vagy ismételten kiújulnak. Ha a panasz nem súlyos, nem tulajdonítunk neki nagy figyelmet, nem keressük fel a háziorvost, nem megyünk el bőrgyógyászhoz. De a halogatás a legrosszabb amit tehetünk, hiszen a bőrprobléma idővel súlyosbodhat! Mindenféleképpen érdemes utána olvasnunk mivel is állunk szemben, illetve van-e valamilyen természetes megoldás: pakolás, borogatás vagy gyógynövény amit használhatunk. 

A vállalatunk által kifejlesztett Diozon Clear krém az egyik legnagyszerűbb termékünk. Mindössze kettő összetevője van: ózon (O3) és olívaolaj.

Ózon (O3): Az ózon egy természetes és univerzális fertőtlenítőszer, mivel oxidáló és fertőtlenítő hatása a mikroorganizmusokkal szemben akár háromezerszerese a klórénak. Ha kapcsolatba kerül bármiféle mikroorganizmussal, mint például baktérium, vírus, penész, gomba, vagy szagot okozó elem, akkor reakcióba lép vele, és ez által megsemmisíti. Ez a folyamat annyira gyors és hatékony, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást kiépíteni vele szemben. Mivel az ózonnak ilyen pozitív tulajdonságai vannak, gyakran használják a modern fogorvosi rendelőkben is, elsősorban:
- Nyálkahártya sebek gyógyítására,
- Gyökércsatornák fertőtlenítése,
- Műtétek előtti fertőtlenítés,
- Afták, herpesz illetve gomba okozta fertőzések kezelésére,
- Fogínygyulladás, fogágybetegség kezelésére

Az olívaolaj a krém második összetevője, amely elsősorban hidratálja a száraz bőrt, de rengeteg egyéb a bőr számára hasznos anyagot is tartalmaz, mint a szkvalén, zsírsavak, E-vitamin és polifenolok (antioxidáns).

 

  Főbb jellemzői:
- mélyre hatol, kiválóan hidratálja és élénkíti a száraz bőrt
- repedezett bőrre
- pattanások, kiütések, sebek kezelésére
- visszeres fekélyek, pikkelysömör, ekcéma, bőrpír kezelésére
- lábszag ellen
- szájüregben afták és gyulladások kezelésére


Az évek alatt kiderült, hogy a krém sokkal többre képes, mint azt eredetileg gondoltuk. Személy szerint 3 konkrét esetben használtam a krémet az elmúlt évben és az eredmény egyetlen esetben sem maradt el. Röviden az esetek:

1. Egy kis háztáji betonozás során egész reggel a vizes fűben dolgoztunk, amitől teljesen átázott a bakancsom. Amikor délután levettem, már kicsit piros volt az egyik lábfejem. Másnap már jócskán viszketett egy helyen, ahol ki is volt pirosodva - bepállott. Diozon Clear-rel bekentem, majd zoknit húztam rá. Este újra bekentem (zokni nélkül). Másnap reggel a piros folt sokkal kisebb volt és a viszketés is alábbhagyott, így megismételtem az előző napi rutint. Harmadnap már nem kentem be, mivel tünetmentesen már eszembe se jutott a lábam.

2. Télen gyakran jelennek meg afták a számban, ez már kb. 20 éve rendszeresen így van, nem szoktam meglepődni, bár nagyon tudnak fájni. Az évek alatt több tucat kencét próbáltam, egyetlen egy vált be nálam, de az úgy csíp, hogy szó szerint csurognak a könnyeim, ha felviszem egy fülpiszkával. Így újra adódott egy lehetőség, hogy kipróbáljam magamon a Diozon krém belső alkalmazását. Módszerem: ujjhegyre egy cseppnyi és rá a sebre, egy kis párolgás, semmi csípés és könnyezés. Hatás: délelőtt egyszer bekentem, aztán megfeledkeztem róla – pedig általában minden étkezés kínszenvedés ilyenkor, este fogmosás után újra bekentem. Másnap reggel az afta mérete már csak a fele volt, nagyon örültem, gyorsan megismételtem a procedúrát. Harmadnapra elmúlt! Ez nálam csoda, mert átlagban egy aftát 4-5 napig kenegetek (kínzom magam).

3. Bőrgomba a kezemen – az a tipikus piros kör, ami néha viszket is: Ha jól emlékszem, akkor a jobb kezemen volt a könyöktől kicsit feljebb. Évek óta megvolt, nem volt nagy ügy, nem is nagyon foglalkoztam vele - néha kijött néha nem.

Úgy egy hétig kenegettem az ózonos krémmel, napi egyszer-kétszer, ahogy épp eszembe jutott. Ez kb. fél éve volt, azóta se híre se hamva. Ezen kívül használtam még egyéb esetekben is, például amikor nem a hagymát vágtam gerezdre, hanem az ujjam, de ott nem volt viszonyítási alapom, így nem álllíthatom, hogy az egyik ujjam gyorsabban gyógyult be, mint a másik.

Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy nálam ez a krém kiválóan működött. Még mindig az első üvegcsét használom, ugyan nem valami nagy (30ml), de alig kell belőle! Állítólag a pattanásokat még gyorsabban tünteti el, de ezzel szerencsére nem küzdök, így saját tapasztalatot nem tudok mondani.

Tényleg büdös?

Még nem találkoztam olyan hölggyel, aki számára ne lett volna büdös, vagy avas szagú. A férfiak általában nem panaszkodnak, először kicsit erősebb a szaga, a párolgás - reakció miatt, de ez 5-10 másodperc alatt elillan, aztán már csak közvetlen közelről érezni egy kicsit. Termékeink csak természetes alapanyagokat tartalmaznak, nem keverjük azokat se színezékkel se parfümökkel, hogy szépek és illatosak legyen. Mi egyszerűen maradunk a „működjön” résznél.

Hírlevél

A weboldal sütiket (cookie) használ az alapvető működés, valamint a jobb felhasználói élmény eléréséhez. Az oldal használatával elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatvédelmi tájékoztatót. A süti beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.